Pászthy-Lénárt Flóra:
Turbékolás és csaholás

1.

emlékeztet, lebontják apám,
nagyapám vidékét,
jelzőlámpák közé
szorulva, idegenekkel osztozok
a fákon. Mindannyian bezárva
élünk itt, én, a harkányi gerle,
és a kutyák

soha nem törik meg
némasági fogadalmukat.
Riasztó ugatására kelek,
félbeszakít egy felismerést,
engem az évek rendeznek,
változtatom a helyem, ahogy nagyapám
a vetésforgót.

*

Egy kislány képe néz
a könyvespolcról. Ő apám, gyűlöl
itt lenni, látszik rajta.

Mégsem tesz szemrehányást,
ha visszatérek,
nem rám, a kertre néz.

2.

Ebbe a szobába szült
anyád, az életet nem terelték, hadd
folyjon nagyanyád
meg a dédanyád
gátját is átszakítva.
Engem sodort elsőnek
a zsilipek közé.

Ide nem ér el a történelem,
a lombok elfojtják
a traktor,
a lövések hangját.
Nagyapád csak a folyó
zúgásából, a gerlék huhogásából,
és a telekszomszéd mozdulataiból
ért valamit, ahogy ő vízbe hajítja a
horgászbotját.  

3.

Apám, úgy tartom
hátamon a birtokot, mint a ház
a falát, benne a repedéssel.
Valamikor a sziget is így születik,
átrúgva a föld hasát, a kert aljában folyik
a magzatvíz.

4. 

Ne nézz át a fiad
vállán Papi, a túlparton füstköd
borítja az eget, egy hamisított
Levi’st.  Ha hallanád, mekkora
zsivaj van most itt, talán nem viszel
ki a ladikkal, bőrbe bugyolálva, nem
oltod belém a szigetvilágot. 

Nyaralók épülnek, kártyázás közben
azt mondanád, én vagyok
az utolsó, aki ért
a harkányi gerle, a kutyák
és a folyó hangján.
Erről beszélünk, a sziget három lakója,
az ebéd belecsúszik a vacsorába.

Ráday Zsófia:
Ré

Anyajegyet éget homlokodra, hogy
minden évszak tudja: hozzá tartozol.
Óvatosan hámoz ki rétegeidből,
hetekig húzza rajtad lefelé a cipzárt,
naponta csak fél fognyit halad.
Zsebeidet kiforgatja, aprópénzt keres,
amin csillogtathatja hatalmát.
Legombolja libabőröd, meglazítja
a rád szorult érintéseket.
Műtéthez vetkőztet.

Hajadnál fogva, szálanként
tépi ki belőled a téli estéket.
Megolvasztja a pórusaidba száradt fagyot,
szeplőhomokot szór üregeikbe.
Kisepri a ráncaid alá gyűlt havat,
izmaidat keményre, barnára döngöli.
Egyenesednek a mozdulat útjai.
Már nem a hideg, erőd járja őket.
Ereidben a Nílus folyik.
Partjára ül, duzzasztja a vénát.
Ujjaid deltája zsibbad az ártól.

Előcsalogatja mellkasod mögül
a maradék sötétet, ami a legmélyebb
álmaidból csurgott le bordáid közé.
Addig dagasztja, gyúrja, csipkézi,
míg hasonlítani kezd rád.
Árnyékot formáz kihalt istenek
lassan bomló haragjából.

Emlékezetből teremt.
Legyen testednek vidéke, határa,
ahová már nem érsz el,
amit másnak kell belaknia helyetted.

Hajlataidba leheli magát.
Szíved helyére sólyomtojást rak.
Benned érjen nyárrá a legelső
begyforró reggel.
Mikor a fiókaszerv felsír,
hangja torkodban növekszik tovább,
mint napsütötte sáv a hálószoba falán
egy hajnalra kiizzadt betegség után.

Kubina Zita:
Genezis

kezdetben csak kétszer virágzott
az ablakom alatt a mandulafa:
tavasszal eget,
télen földet.
nagyanyám altatót énekelt a virágoknak.
mindig a virágoknak, soha nem nekem.

a zöld leveles mintás nylon otthonkán
őznyomok és olajfoltok.
az ölébe fektette a csillagokat,
ha az ablakból nem látszottak elég jól.

ez a dal lesz az utolsó, mondta, utána
lefekszik.

besötétedett, a rolómintás árnyékok feketévé
olvadva folytak szét a zöld leveleken.
a Hold már csak a fél arcát világította meg.
behunyta a szemét, hogy elénekelje a hetedik dalt.
ahogy szorította a kezem,
belenőttünk a sötétbe,
én meg a dal.
nagyanyám ott maradt az ágy szélén.
a sötétnek énekelt.
nem nekem.

Harka Sára:
Szeplők szűkében

Aki engem tojt,
kinézett téged magának,
a szomszéd fűz ágai közül leste,
ahogy építed a nádirigófészket
folyóból nyújtózó gyékényszárakra,
azzal a szánalmas pároddal,
és önfeledt voltál
meg naiv,
azt hitted, most érkezik
minden, amire vágytál,
és rózsaszínbe
hajlott az égalja.

Aki engem tojt,
magában tartva őrzött,
míg csendben kivárta
teljes vajúdásod,
csak aztán suhant feléd,
ragadozóra hasonlító
csíkozott tollruhával
elijesztett a fészkedről,
mikor mind a hat
melengetett, szeplős tojásod
türkizzölden
a szalmaöbölben feküdt.

Aki engem tojt,
a fészkedből kirúgta
egy pettyes utódod,
az a folyóba hullott,
lesüllyedt a fenékre,
és megüresedett helyére
rakott engem,
egy darabot magából
az öt leendő
nádirigó fióka mellé,
és kéken
örvénylett alattunk a víz.

Múlni tűnt a veszély,
hazaszálltál a fészkedre,
valami szokatlant éreztél,
elöntött egy gyanús bizsergés,
ahogy engem vizslattál,
ugyanúgy kerekded voltam,
de szeplők szűkében,
elhessegetted a gondolatot,
mindnyájunkra ültél,
szárnyaddal óvva takartál,
és sárgállottak
körülöttünk a szalmaszálak.

Egy nappal korábban keltem,
huszonnégy óra előny,
az evolúciós fegyverem,
és az én torkom színét
láttad először,
az én magas sivításom
hallottad először,
ezek vésődtek beléd, és
kapcsolták fel az anyaösztöneidet,
és engem etettél
selyemzöld
hernyóval mindnyájuk előtt.

Szemem ki sem nyílt,
a bőrömmel láttam, valami
a pucér szárnyamhoz ért,
és beindult a reflex,
hogy toljak, taszítsak,
pusztítsak,
egynapos hátammal gördítve, a
fészekszélről kilöktem egy tojásod,
aztán a másikat, harmadikat,
míg leszállt az éj,
és szürkület
borult a maradékunkra.

Nem értetted, hová lettek,
átkutattad a környéket,
ágról ágra pattanva,
víztükörre szállva,
kétségbeesve csiviteltél,
merre leled gyermekeid,
semerre,
rég elvitte őket a sodrás,
és nem gyászolhatsz, mert
visítok, óriásira tátom,
narancssárga
az éhes csőröm belseje.

Felnyílt szemem,
és kikelt a maradék
éhes kis mostohatestvér,
de a csőröm szélesebb,
sikításom élesebb,
telhetetlen vagyok,
te pedig tehetetlen
velem szemben,
nekem hordod a falatokat,
és míg vadászni indulsz
indigószínű
szitakötőre, eljön az időm.

Nem hiszed, hogy képes lennék,
míg nem látod saját magad,
hazaérve vacsorámmal,
éppen tanúja vagy,
ahogy letaszítom a fészekszélen
utolsó mostohatestvéremet,
szemed előtt zuhan
bele a kanyargó folyóba,
halk csobbanás,
felloccsan a víz, és
gesztenyeszínű
nádirigó test süllyed a habokba.

„Problémás gyermek”
csiripeled a szomszédoknak,
nem mondod, hogy szörnyeteg,
fészekparazita,
magadat hibáztatod,
hogy ilyenné cseperedtem,
tán túl szigorú voltál,
vagy pont nem eléggé,
vajon hol rontottad el,
és rögtön eszedbe jut a nap,
vörösen
izzik benned az emlék.

Ketten hordjátok a mannát,
egymagam többet falok, mint
fészekaljnyi nádirigó tenné,
ahogy kezdek tollasodni,
a párod gyanúsan vizslat,
nem hasonlítok rá, behemóttá nőttem,
úgy sejti, félreléptél,
összefeküdtél egy idegen madárral,
te pedig ráhagyod, inkább higgye ezt,
mint ismerje az igazat,
és feketéllik
rajtad a szégyen.

Megöltem a gyermekeid,
és nem tettél ellene,
az apró, különc tojást
tétlenül nézted, közvetve
te ölted meg a gyermekeid,
és most nem tudsz nem etetni,
nem tudsz nem szolgálni,
de hogy szeretsz is,
az már a te bajod,
mert én kiröppenek holnapra,
aranyló,
távoli Afrikába költözöm.

Többé nem gondolok rád,
nem fáj a hiányod,
mert nem vagy az anyám,
hiába siratsz,
hogy ezért neveltél,
elhagylak,
kakukkszót nem hallasz,
vissza se nézek feléd,
csak majd egyszer, egy tavasszal
eljövök, ha a kopár fák
kizöldülnek,
és új reménnyel fészket építesz.
 

Szamosvári Bence:
istván hajlamos túlkapásokra

a dögkutat cukorpikszissel száraz macskával szervírozzuk

hiszen ha pl talajvizet is rendelt a vendég esetleg a dögkútzaft beleszivároghat ez esetben egyetlen teendőnk a

  • hatályos szabványok értelmében kézreeső
  • kompakt mérete révén diszkréten alkalmazható

kölyökmacskával áttörölgetni szikkasztani a talajt a talajvizet a környéki szentelőtóval helyettesíteni a macskát mentől kevesebb határozott mozdulattal kicsavarni a többi mellé helyezni az edényszárítógépbe

ne feledjük vásárló nem szükségszerűen édesszájú kínálásunkat ne vegye tukmálkodásnak igénylésre rábízhatjuk a pikszist benne a ridegtartású nyúllal mely előzetesben cukorgyári portán legelt vevő a többit szájíze szerint intézze

álljunk készen beavatkozni sajnálatosan volt precedens tudniillik elkövető sószóróban akkumulátorőrleményt csempészett aminthogy nem cűgöljük fölös sertéstelepünket a szemközti vendéglátóipari egységbe ki a mauritius nevet kapta a keresztségben rántottájáról messzi földön híres akként ez minálunk sem dívik semmi hirtelen mozdulat profik vagyunk részletekbe menően ismertessük speciális receptünk vonásait győzzük meg saját friss vegyi hulladékunk kiválóságáról ízlésficamát lássa be

ne levénk restek ecsetelni a kínálatunkban bekövetkezett változást közkedvelt dögkútjaink helyett nyolc-kilencmillió forintos kis égetőművek rendelhetőek ezentúl viszünk házhoz is lehetőleg két fogás között zongoráljunk rajtuk témáink kényesek klientúránk szittya megeshet barbár replika ó panaszszó mely tetemterületeket kifogásol miért félig bomoltak csupán

e titkolt záradék oldassék fel akkor kivéve pityu számára aki tudjuk milyen múltkor is ahogy avval a reklamálóval pityu bizton visszaélne túlkapásai ismeretesek rajta kívül felhatalmaztatunk

a rosszcsont törzsfogyasztók fogását kicserélhetjük újnan kelesztett haragunkban belepökhetünk minthogy a pöket karakterének függvényében 1csíra 2tőzeg 3fészek 4ikra botmixelvén birokra hogyan kelnék nem kevés többi izékkel stresszünket így lecsapolhatjuk mint mindent megrendelőnk sem láthatja tettünk telekkárát

s ha valahára nekiveselkedik adjuk szavunkat róla

prémiumügyfeleknek járandója mikve

szája sarkán ha organizálódna göröngyök s türkiz iszapnak szökése

a szalvétával már ott legyünk